Pilisszentiván.hu
2018.07.23. Lenke napja van

Felújított út vezet az újonnan létesült pilisszentiváni “Tündérkerthez” pályázati forrás támogatásával

Hatalmas volt az érdeklődés a zártkerti területek infrastruktúrafejlesztésére kiírt pályázat iránt. A pályázatok támogatására 2.000.000.000 Forint áll rendelkezésre, projektenként maximálisan 10.000.000 Forint értékben. A finanszírozás 100%-os volt.

A pályázatok szakmai bírálatát végző Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft-hez a megadott határidőig 688 támogatási kérelem érkezett be postai úton, ebben az önkormányzatok több mint 6,5 milliárd Forint támogatási összeget jelöltek meg. A formai ellenőrzést és hiánypótlást követően végül 495 pályázatot fogadtak be és értékeltek a szakemberek.

A Földművelésügyi Minisztérium döntése alapján az idén 198 nyertes önkormányzat tudja megvalósítani fejlesztési terveit. A közel három és félszeres túligénylés is azt mutatja, hogy országos szinten óriási igény mutatkozik a zártkerti területek rendbetételére, a mezőgazdasági hasznosítást segítő, infrastrukturális háttér megteremtésére.

Pilisszentiván külterületi út felújítására és “Tündérkert” létesítésére pályázott, és nyert támogatást mintegy 10 millió Ft értékben. A projekt keretében felújításra kerül a Jóreménység utca külterületi szakaszának egy részén az útburkolat és csapadékvíz elvezetés közel 9 millió Ft értékben, valamint a Szénbánya dűlőn lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanon “Tündérkert” kialakítását célozta meg a képviselő testület. Itt a tereprendezést és talaj előkészítést követően a Kárpát-medencében őshonos gyümölcsfák és cserjék telepítése zajlik majd, mely később oltóbázisként is funkcionálhat a térség lakosai számára. Reményeink szerint gyerekeink is megkóstolhatják az itt termő gyümölcsöket, és elsajátíthatják azok termesztését. A bemutató helyként is működő terület turisztikai attrakcióink sorát is bővíti a későbbiek folyamán.


  Kapcsolat

Cím: 2084, Pilisszentiván, Szabadság u. 85.
Telefon: 26/367-322
Fax: 26/367-397
E-mail: hivatal@pilisszentivan.hu