1769. szeptember 2-án kelt az az Országos Levéltárban található latin nyelvű irat, mely az utód nélkül elhunyt Tersztyánszky József birtokainak és birtokjogainak összeírását tartalmazza. 15 nagyobb telkes jobbágyot tart nyilván, akiknek irtvány-földjük is van, valamint 34 házas zsellért. Minden kötelezettségüket részletesen leírja (4 ökrös kocsival évi 14 nap robot, 2 ökrössel 28; házas zsellérek 16 nap kézi robot; vaj, csirke, kakas, kacsa, hetedrész bor beszolgáltatása) és éves szinten forintban ill. krajcárban összegzi. Az erdők, rétek és mezők hozadéka, a vendégfogadó bérleti díja, a zsidók boltjának jövedelme és a vörösvári haszonbérlőtől befolyt pénz sem hiányzik a listáról. A hely homokos, köves, csak rendkívüli szorgalom és fáradság eredményeként hoz termést, kevés a víz, az is rossz, hiányzik az emberi fogyasztásra alkalmas víz. A gazdasági helyzetet csak az erdők rovására lehetne javítani, de azokat néhány éve frissen ültették. Határvitáik nincsenek. A birtok összességében az adósságok levonása után nem jövedelmező.

Mária Terézia Urbáriuma (1770) Szentivány földjét a negyedik osztályba rangsorolja (gyenge minőségű), 5 darab 14/32 jobbágytelket ír össze és megnevezi a földesurat (Majthényi Károly).
A népesség számának alakulása azt mutatja, hogy a betelepülés folyamatosan történt, egymás után érkeztek az újabb németek, sokan a már korábban ide települtek rokonai voltak. Oszthaimer Ádám 1750-ben érkezett, Péczl Jakab 1752-ben ?ex Vestphalia? és Rodt János 1752-ben ?ex Austria?.

A letelepülők életkörülményeire leginkább a települési szerződésből következtethetünk, hiszen abban rögzítették a jogokat és a kötelezettségeket. A Szentivánt benépesítő németek nem teljesen üres kézzel jöttek. A Budai Ágostonosok archívumában őrzik azt a panaszlevelet, melyet a szentiváni német betelepülők 1729 nyarán írtak a földbirtokosnak, mert 12 nap helyett 24 napi robotra akarják őket kötelezni éppen a legnagyobb dologidőben, mikor saját termésüket is be kellene hordani. 12 napot szívesen elvégeznek, de 24-et nehezen. Pedig hoztak magukkal egy kis pénzt is, hogy kapjanak egy darabka kenyeret, és a kezdő gazdaságot segítsék, de most teljesen el akarják őket nyomni. A válaszlevél nem adott igazat a panaszosoknak, mert a földbirtokos szerint 12 napi igás robotra vannak kötelezve, de amíg nincs igás állatjuk, addig 24 napi kézi robotot kell teljesíteniük.

Csupán földművelésből nehéz lett volna megélni, mert először erdőt kellett irtani és a földet termővé tenni. Éppen ezért a szőlőművelés felé fordultak, illetve állatot tenyésztettek és fakitermeléssel, -eladással foglalkoztak. 1723. május 19-én az Ágostonosok engedélyt adtak Josef Piner-nek és Bartholomäus Giellinger-nek, hogy Szentivánon a Fehér hegyen mészégetőt üzemeltessenek.

Sok faluban mészárszék, kocsma és malom is volt, melyeknél az elöljáróság ügyelt arra, hogy bérlőjének a számítása beváljon. Szentivánon a kocsma létét bizonyítja az a panaszlevél 1728-ból, melyben Josef Allegri, egykori szentiváni kocsmáros bepanaszolja földijét, Hans Mezgert, mert az mintegy 15 vödör bort szerzett be máshonnan és ezzel megkárosította a kocsmárost. Erre az Ágostonosok büntetés terhe mellett megtiltották alattvalóiknak a bor behozatalát és azt, hogy a környező községek kocsmáiba betérjenek. Mezgert 3 forint (Gulden) kártérítés megfizetésére kötelezték.

Elvándorlás is volt, talán azért, mert a földművesek máshol jobb megélhetést reméltek. 1734-ben 8 német telepes családot írtak össze az Ágostonosok, akik néhány évi itt-tartózkodás után jelentkeztek a földesúrnál, hogy el szeretnének költözni. Ehhez megkapták az engedélyt és a költöző cédulát a kolostortól. Házaikat részben már lebontották, földjeik parlagon hevertek.

A környező erdőkben élő vadállatok bizony sokszor megnehezítették a letelepedők életét. A parasztoknak ugyan tilos volt vadászniuk az erdőben, de érdekes dolgokat tudhatunk meg abból a szerződésből, amelyet az Ágostonosok Roszonits Mátyás vadásszal és erdésszel kötöttek 1739. április 1-jén. Ebben felsorolták az állatokat, melyek kilövéséért a vadászt bizonyos pénzösszeg illette meg. Ezek a következők voltak: farkas, vaddisznó, vadmacska, szarvas, őz, borz, róka, nyúl, fogoly, szalonka, vadkacsa, rigó, ?Omäschl?, fürj.

Az iskolával kapcsolatosan legkorábban 1761-ből találhatunk utalást az egyházi iratokban és anyakönyvekben. Szentivánnak 1745-ig nem volt saját tanítója. A községnek 1894-ig római katolikus elemi iskolája volt a mai plébánia épületének helyén, melyet 1895-ben államosították, majd állami óvodát is alapítottak. Az államosítás lezajlásáról egyértelmű kép rajzolódik ki az egyházi iratok alapján: az egyházközség szegénysége miatt nem tudta vállalni az előírt feltételeket, ezért átadta az iskola intézményének vezetését a világi hatóságnak. Ezután átmenetileg néhány éven keresztül bérelt helyiségekben folyt az oktatás. A község által felépített új állami elemi 4 tantermes iskolát 1908. október 5-én vették birtokba a tanárok és a gyerekek. Előtte az oktatás két bérelt helyiségben folyt váltott műszakban, délelőtt a felső, délután az alsó osztályok jártak. Az új iskola volt a mostani iskola csírája a templom mellett, melyre 1929-ben (más forrás szerint 1930-ban) emeletet építettek. A község képviselő-testületének ülése 1913. március 8-án határozott arról, hogy az iskola és annak udvara, mely Pilisszentiván község tulajdona, az 571 sz. telekkönyvi betétben ház, kert és legelőként nyilvántartott darab, mely összesen 549 négyszögölből áll, haszonélvezeti joga a királyi kincstár javára bejegyzendő.

Dr. Mirk Mária