A betelepülő németek katolikusok voltak, igényük volt arra, hogy mielőbb felépítsék az Isten házát, ahol a nehéz időkben vigaszt találnak. Eleinte az uradalmi ház kápolnáját használták, csak később került sor önálló templom építésére. A veszprémi egyházmegye budai esperes-kerület papjainak jegyzékében az 1744. évre vonatkozóan Steiner János vörösvári plébános filiájáról, Szentivánról, ez áll: ?Egy filiája van a parochiának, ez Szent Ivány falu. A budai Ágostonrendi atyák birtoka.? Az 1752. évről szóló feljegyzés sokkal részletesebb: ?Szent Iványnak, mint filiának, jelenlegi földesura Tertscyanszki János úr. A helységben nincs templom. Mikor még az Ágostonrend atyái bírták, a nevezett atyák házi kápolnájukban tartottak istentiszteletet és ezen a hívek is részt vettek. Az uraság háza a régi kápolna alapjaira épült. Látni lehet ezeket a romokból is. A kápolna körül volt a temető, ide temetkeztek a lakosok. A jelenlegi földesúr azonban azon fáradozik, hogy a romok még látható maradványait eltakarítsa. Azért el akarja tüntetni a kápolna romjait és a temető sírhantjait, nehogy Granary úr felesége és gyermekei féljenek a síroktól és a keresztektől. Ki akarja bővíteni az urasági házat. Ki akarja sajátítani magának az egész telket, pedig az egész környéken a templom és a temető számára nincs alkalmasabb hely. Ugyanis a talaj itt egy jó darabon sík. Ezért a buzgó keresztények régtől fogva ezt a helyet szánták az istentisztelet helyéül, mert a legalkalmasabb. Kegyességed ítélete elé terjesztjük, lehet-e tűrni ezt az eljárást?? Ebből az iratból több következtetést is levonhatunk. Tudjuk ? még fényképek is vannak róla ?, hogy a kastély, az urasági ház a mai vízmű (Szabadság út 74.), Szabadság út és óvoda által határolt területen volt, ami a fő út felől nézve kis domb a Szabadság út 76. számnál. A kastély egy kápolna romjaira épült, ez lehetett az Ágoston rendi atyák kápolnája. Az urasági házat ki akarták bővíteni (amiről nem tudjuk pontosan, hogy mikor épült), a szentivániak viszont továbbra is itt szerették volna a temetőt és a templomot látni. Az urasággal szemben azonban nem sikerült keresztül vinni akaratukat, mert Steiner János György Ferdinánd vörösvári plébános azt írja 1752. május 5-én, hogy a régi temető felszámoltatott és Padányi Bíró Márton kegyelmes, méltóságos, nagytiszteletű főtisztelendő külön engedélyével megáldatott az új. Három évvel később, 1755. szeptember 13-án a fent nevezett temetőben illő ceremóniával Szűz Mária és Nepomuki Szent János tiszteletére megáldotta az új kápolna alapkövét. 1759: ?Szentivánon csak kis templomocska van torony nélkül, félig jó anyagból épült, félig deszkából. Mellette van a temető.? A vörösvári Canonica Visitatio szerint 1764-ben az építkezés még nem fejeződött be. Közelében van a temető, de nincsen körülkerítve. Mellette harangláb áll 60 fontos haranggal. 1774: ?Ecclesiola lurida proxima ruinae.?

E kápolna helyén kezdte építeni a híres építőmester, Nepauer Máté, a mostani pilisszentiváni templomot 1780-ban, de az építkezés anyagiak hiányában 1796-ig elhúzódott. 1799-ben a Visitatio már ezt írja: ?A templom kegyura tekintetes és kegyelmes Keosseleökői Majthényi Károly úr. A templom a Boldogságos Szűz tiszteletére van szentelve. Szilárd anyagból készült és a szentiványi nép számára elég nagy. Csak meg van áldva.? Az 1805. évi Canonica Visitatioban viszont ezt olvashatjuk: ?Szent Iványnak van temploma, de omladozó tornyú, egy része düledezik. Jelenleg már újra építik... Mivel a templom megrongálódott és a kaput sem lehet jól bezárni, ezért a legméltóságosabb Oltáriszentséget nem lehet itt őrizni. ... Új orgonája is van hat regiszterrel. A tornyot most építik szilárd anyagból.? 1817-ben: ?A templom a templomhoz tartozó felszereléssel együtt a helység közepén áll. Alacsony, száraz helyen úgy épült, hogy szentélye észak felé néz. Kerítése nincs. A templom szilárd anyagból készült és falai erősek. A tetőt zsindely fedi, és jó állapotban van. A torony szilárd anyagból készült és kereszt van rajta. Harangállványán 3 harang van. ... A templom épületének épségét a templompénztárból és a hozzájáruló kegyes adományokból biztosítjuk. A templom padozata, bolthajtása, vakolata, deszkázata, kapuja, ablakai és a falazat jó állapotban vannak. ...? Egy 1898-as feljegyzés szerint ?a templom plafondja annyira meghajlott, hogy szükségesnek tartom szakértővel megvizsgáltatni, s úgy találtuk, hogy az veszélyezteti a hívek életét, mert a stucatur gerendák már nagyon korhadtak. ... Szerződött építési vállalkozó: Fritz Mátyás... A plafond elkészültéig a vasárnapi és ünnepi szentmisék özv. Marlok Franciska 2 év óta üresen álló házában vannak, melyben még nem lakott senki, tulajdonképpen kath. óvodának készült, ... mert a kath. iskola szűk, alacsony gerendás és szalmatetős, a kántornak a konyhája is istállóval függ össze s tűzveszélyes...? 1909: ?A pilisszentiváni templom külső helyreállítása kifogástalanul teljesítve.? (A zsindelyezés is teljesen új.) A templomot 1919-ben kívülről ismét renoválták Schön Mátyás pilisvörösvári építőmester vezetésével, majd 1930-ban belülről renoválták Vogd János dunabogdányi festő vezetésével. 1941-ben a bérmálás alkalmából a templomot ismét renoválták kívülről és belülről is, valamint új ablakokat építettek be. 1947 augusztusában újabb renoválásra került sor, mely idő alatt az istentiszteletek az iskolában voltak.

Az 1782. évi egyházmegyei összeírásban az áll, hogy a helységnek temploma van, de plébániája nincs. A vörösvári káplán járt át a faluba misézni. 1919-ig Pilisszentiván Pilisvörösvár filiája volt, 1813-ig az anyakönyvezés is Vörösváron történt. Saját kántor-tanítói állás azonban már nagyon régtől fogva van a faluban. 1919-ben a vörösvári plébános nem tudta eltartani a káplánját és kénytelen volt elbocsátani. A szentiváni lakosság arra kérte az egyházmegyei hatóságot, hogy a káplán itt lakhasson, és majd gondoskodnak az eltartásáról. A püspök ezt megengedte és megszervezte az önálló lelkészséget. Első lelkésznek kinevezte Reichardt Andrást, aki nem költözhetett a plébániára, mert Trinkl Mátyás kántor-tanító nem akart a lakásból kimenni. Ezért hónapos szobában kellett laknia a Fő út 177. sz. alatt, és eltartásáról a hívek gondoskodtak. Nyolc hónapi pörösködés után sikerült beköltöznie a plébániára.
A jelenlegi plébánia a régi katolikus elemi iskola helyén (Fő utca 88.) épült 1916-ban. Helyrajzi száma 193, a ház és az udvar 220 négyszögöl, a fölötte levő kert pedig 191 négyszögöl. 1934-ben vették körül kőkerítéssel, majd többször kifestették és renoválták.

A templom körüli római katolikus temető 1752-től volt használatban 1888-ig. Utána nyitották meg a templommal szemközti domboldalon az egyházközség tulajdonában levő 901 és 939/2 hrsz. alatti 1502 és 173 négyszögöl nagyságú telken az új temetőt, melyet Angeli Márton pilisvörösvári esperes plébános szentelt be. 88 évi használat után ez a temető is megtelt, 1975. február 1-jével bezárták, és 1976-ban új temető nyílt a községtől délkeletre eső részen, a lakott területen kívül. Ez a jelenleg is használatban levő temető nem egyházi, hanem községi tulajdon.
XVIII?XIX. század

A XVIII. századból még egy érdekes, említésre méltó esemény van, ez pedig a pestis járvány. 1710-ben és 1739-ben Magyarország nagy területein dúlt a pestis. Környékünkön az első járvány Pilisvörösvárt, Pomázt és Törökbálintot érintette. Az 1739-es járvány több hónapig tartott, és a földesúri ill. egyházi összeírások szerint rengeteg áldozatot szedett. Az áldozatok száma például Budajenőn 178, Budakeszin 536, Budaörsön 266, Etyeken 299, Nagykovácsin 40, Pesthidegkúton 175, Budafokon 30, Ürömön 125, Borosjenőn 57, Zsámbékon 830 volt. (A különböző nyilvántartások miatt az adatok nem mindenhol egészen pontosak.) Községünk ?kezdeményét? 15 évvel a betelepítés után a pestis megkímélte, de a körülöttünk dúló járvány a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekben nyomot hagyott. A monda, melyet Bonomi Jenő 1939. április 23-án jegyzett fel Szentivánon, így szól: ?Nagyanyám mesélte, hogy két ember fáért ment az erdőbe. Mikor kiértek a Hosszú réti erdőhöz, nyomorúságos jajgatást hallottak. Minél közelebb értek, annál szörnyűbb lett a jajgatás. Aztán hazamentek és velük együtt gurult a földön valami, ami olyan volt, mint egy lisztszita. Mire haza értek, nagyon sokan meghaltak abban a betegségben, a pestisben. Amelyik udvarba az a valami begurult, ott az emberek kihaltak, amit kihagyott, abban a házban senki sem halt meg. Aztán hallottak a levegőben egy madarat énekelni: Egyetek borókabogyót és földi tömjént, akkor nem fogtok olyan hamar meghalni. Aztán ezek az emberek mentek és ástak maguknak ilyen gyökereket.?

Az 1848/49-es szabadságharcnak Pilisszentivánon nem voltak kiemelkedő eseményei, de régi elbeszélésekből tudjuk, hogy a Budai hegyvidék német lakosságában fennkölt érzéseket ébresztett az a gondolat, hogy apáik is megállták a helyüket, és bebizonyították a hazához való hűségüket. Az itt lakó emberek számára nem lehettek könnyű idők, amikor császári és orosz csapatok voltak beszállásolva a házakba és az emberek ki voltak szolgáltatva az ellenség kénye-kedvének. Bonomi Jenő, a budai hegyvidék tudós néprajzkutatója dolgozatot írt erről a témáról is (1943), melyben a környék német embereit szólaltatja meg. Az elbeszélések alapjában véve nem jelentősek, de a paraszti gondolkodásmódot tükrözik, és tanúbizonyságot tesznek az itteni németek patriotizmusáról.
Özvegy Eisenkrammer Györgyné sz. Marlok Anna, aki 1940-ben 65 éves volt, a következőket mesélte Bonomi Jenőnek: ?A mamám mesélte, hogy a gyerekek mindnyájan együtt ültek a szobában, amikor jött a szomszéd és megkérdezte, hogy a nagypapa miért nem zárja be a gyerekeit a krumpliverembe. Ő ugyanis bezárta már a sajátjait, mert jönnek a katonák és lelövik őket. A mamám az anyjával hazafelé ment a nagymamától, mikor jött egy csomó katona és az egyik azt mondta, hogy ezt a falut mindjárt az első háznál fel kellett volna gyújtani, amikor bejöttek. A katonák az udvarokban állították fel üstjeiket, és ott főztek. De ha a konyhában volt hely, akkor ott. Az embereknek oda kellett adniuk mindent, amijük volt. Egyszer mikor főztek, még nem volt kész az étel és trombitaszó hallatszott, a katonáknak tovább kellett vonulniuk. Fölborították az üstöket és már indultak is... A nagyapám mesélte, hogy beteg volt, de a katonák a hajánál fogva kicibálták az ágyból, be kellett fognia nekik és nyolc napig úton volt velük... A nagyapám, aki 84 évet élt, ő mesélte, hogy fogniuk kellett a kaszákat és a vasvillákat és Nagykovácsin keresztül Biára mentek. Mire odaértek, jól berúgtak, mert bort ugye vittek magukkal. Ott fetrengtek részegen, mikor azt mondták, hogy vége a háborúnak és haza mehetnek.?