Pilisszentiván.hu
2019.09.19. Vilhelmina napja van

A kőszénbánya

Fontos változást hozott a falu életében az 1849-ben megnyílt barnaszénbánya, melynek tulajdonos-bérlője akkor a württembergi (Németország) református vallású Gustav Jacob volt. A bánya történetével külön fejezet foglalkozik, itt inkább az ott dolgozó embereket állítjuk a középpontba. A szolgabíró 1856. március 20-án kelt 2805 sz. rendeletével megtiltotta a szentiváni bányában a vasár- és ünnepnapokon folyó munkát.

Fontos változást hozott a falu életében az 1849-ben megnyílt barnaszénbánya, melynek tulajdonos-bérlője akkor a württembergi (Németország) református vallású Gustav Jacob volt. A bánya történetével külön fejezet foglalkozik, itt inkább az ott dolgozó embereket állítjuk a középpontba. A bánya új megélhetési formát jelentett a helybeli földművelő lakosság számára, de az emberek eleinte idegenkedtek a föld alatti munkától. Ezért ? az anyakönyvek tanúsága szerint ? idegenből érkeztek a bányászok, akik annak bezárása után (1862) tovább vándoroltak. Az anyakönyv 1850. január 7-én említi először a bányász foglalkozást (metallifossor) Ilk Ferenc neve mellett.

A szolgabíró 1856. március 20-án kelt 2805 sz. rendeletével megtiltotta a szentiváni bányában a vasár- és ünnepnapokon folyó munkát. Erre Jacob Gusztáv az 1856. június 9-én kelt hivatalos levelében a következő indoklással kéri a vasár- és ünnepnapi munka engedélyezését: A 324 láb mélységű Borbála-aknában 24 óra alatt 1060 akó víz gyűlik össze, amit a felszínre kell hozni. Ha 24 órán át nem hoznák fel a vizet, akkor utána 48 órán át egyfolytában csak vizet kellene szivattyúzni, és nem lehetne bányászni. A bányászok 324 láb mélyen a falutól fél órányira dolgoznak, ami semmiképp sem zavarja az istentiszteletet. A bányászok 12 óránként váltják egymást és kötelesek vasár- és ünnepnapokon templomba menni. A nagymise ideje alatt egyébként a munka szünetel. Kéri továbbá, hogy a munkaszünet alóli kivételt ne csak a víz szivattyúzására, hanem a szellőztetési munkákra is terjesszék ki, mert különben nyáron be kellene zárnia a bányát, nem tudná teljesíteni szerződésbeli kötelezettségeit, valamint a bánya könnyen begyulladhatna. Az engedélyt végül is megkapta a szolgabírótól.

Sok bányászról nem is tudták, honnan érkezett, még a munkatársai sem. Például az 1860. december 24-én meghalt Rauscher János neve mellé az anyakönyvvezető csak annyit tudott bejegyezni, hogy ?originis ignotus?, azaz ?származási helye ismeretlen?. Az anyakönyvek 1849?1862 között a következő bányászokat említik:
Ilk Ferenc ?kőszénbányászmester? Ausztriából,
Szmudry József ?machinae dirigens?
Fischer Ferenc ?machinae calefactor? (gépész, fűtő)
Fischer János (Albertham in Bohemia)
Riethmüller Herman (Kirchheim, Würtemberg)
Premesz Péter (Marburg, Stájerország)
Csacsani Ferenc (Schemnitium)
Matejka Márton (Nagy Zlabath, Trencsén megye)
Schuhajda János (Basinium)
Neugebauer Vencel (Lands Ewa, Bohemia)
Szamel György (Hlinik, Bars megye)
Tomschi Ignác (Niedergeszdorf, Bohemia).
Olyan területekről jöttek, ahol a bányászat és annak német terminológiája igen fejlett volt. Nyelvi hatásuk azonban elenyésző, egyrészt mert a helybeliek közül kevesen dolgoztak a bányában, és viszonyuk sem volt túl jó a bevándoroltakhoz, másrészt pedig többségük néhány év után úgy ahogy jött, el is ment a bánya bezárásával.

Igazi ?pletyka-csemege? a szentiváni katolikus egyházközségnek a püspökhöz írt levele (aláírói: Stocker Ádám bíró, Tittenberger Mihály és Riholm Mátyás esküdtek) 1853-ból: ?A Szentivánon négy éve fennálló kőszénbányában volt egy bizonyos Illk Ferenc nevű, osztrák származású bányász, ki nős és két gyermek apja, de sok beszédjével és vallásgúnyolásával odáig jutott, hogy két özvegyasszony ezen gonosz által megesett és mindegyiküknek gyermeke született. Most már Vörösváron lakik, ahol bányászokat foglalkoztat. Kapna ott elég munkást, de éppenséggel szentiváni nős embereket fogad fel, akiknek éjjel kell dolgozniuk Vörösváron, hogy ez a vadállat aztán akadálytalanul folytathassa csábítási üzelmeit az asszonyoknál. Jelenleg azonban eme Illk Ferenc községünkben akaratunk ellenére bányászként dolgozik, hogy e kihágásait könnyebben és kevésbé észrevehetően űzhesse. Ezt az egész ügyet jelentettük a vörösvári tekintetes plébános úrnak, hogy megtiltsa Illknek ezt a fajtalanságot. Csakhogy az a megrögzött gazember Illk csak nevet rajta és még inkább űzi, mint annak előtte, úgyhogy saját tulajdon felesége is azt mondja, inkább koldusbotot vesz a kezébe, mint hogy Szentivánra költözzék vele. Egyedül Illk mondja, hogy eme dologhoz senkinek semmi köze, mert ő szabad és senkinek nem tartozik semmivel. Ilyetén erkölcsi romlás, hitbéli vétek és lelkipásztor-csúfolás korábban a mi hívő közösségünkben még soha nem fordult elő. Kérjük a méltóságos püspök urat, hatáskörében hasson oda, hogy Illk ne léphesse át Szentiván határát.? A fentiek igazságát két anyakönyvi bejegyzés is alátámasztja: 1850. augusztus 22-én született Rozália, Kreisz Anna Mária törvénytelen leánya, 1851. április 12-én született János, Brandhuber Rozália özvegy ?törvényszerűtlen? fia.

Nyelvi és egyéb hatásait tekintve a bányászok bevándorlása Szentivánra sokkal jelentősebb volt a századfordulón (1890?1910). A község alakulásában igen nagy szerepet játszottak az idegenből jött és itt végleg letelepedett bányászok, mert leszármazottaik immár őslakosokként laknak Pilisszentivánon.

Brennbergből ill. Ágfalváról (Nyugat-Magyarország) érkeztek:
Hoffer Károly, Maresch Antal, Lóbé János, Böttcher Komp Vendel, Vikipil Ferenc, Masopust Ferenc, Schlottek Mihály, Albrecht Antal, Semmelmüller János, Muschitz Ferenc.

Stájerországból:
Usz Szilveszter (Trifeil), Vizovicsek Ferenc (Ternovo; Dorndorf), Gőry Lénárd (Lind), Grundorad József (Seegraben), Mravic Lajos (Nußdorf, Lichtenwald), Golc Márton (Pavlovac), Jeller János (Lichtenwald), Mramor János (Blanca), Moldet Rudolf (Steierlak).

Horvátországból:
Vidmár Viktor (Lepovina), Trestenja Ferenc (Miholjan), Kunstek Mihály (Klenovecz), Kosutics János (Radeboj), Vrbek Andre (Gregoravácz), Knok Alajos (Mala Velica), Bujanic Iván (Gora).

Ausztriából:
Heisz Tamás építőmester (Bécs), Klavács Gáspár (Unterhoflein, Alsó-Ausztria), Auferbauer Ferenc (Großnondorf, Alsó-Ausztria), Steininger Ferenc (Grünbach), Steininger József (Sleinz), Szlavik Ferenc (Gloggnitz).

Krainából:
Sztopár Márton (Szt. Márton a Lajta mellett), Koss Gáspár (Straza, Ruprecht), Hostnik József (Ruprecht), Ferdin Mihály (Privoje).

Egyéb külföldi helyekről:
Dal Bon Péter (Feltre Belluno, Olaszország), De Nardini Titusz bányafelvigyázó (Agordo, Olaszország), Krska János (Strcanov, Csehország), Mathieu Schiller mérnök (Lodz, Lengyelország), Pituck János (Bukovsko, Galícia), Pindur József (Orlau, Kelet-Szilézia), Kolarik János (Rapc, Csehország), Roderburg Pál mérnök (Leuven, Belgium).

Nagy-Magyarország régi bányászvidékeiről és egyéb helyekről érkeztek:
Polz András (Máriahalom), Paszányi Gyula (Ercsi), Streli Antal (Csolnok), Pintér Antal (Sárisáp), Kasicska József (Tokod), Bartl Lőrinc (Leányvár), Streli Mártin (Tarján), Lach János (Dorog), Horvasovics Imre (Opaka, Abaúj megye), Klotzmann Ferenc (Pécs), Maszurek János (Kesztölc), Kosta Mátyás (Kohldorf, Krassó-Szörény megye), Slivics Dragomér (Krusevács, Krassó-Szörény megye), Ascher Ferenc (Doman, Krassó-Szörény megye), Pertlicsek Alajos (Tokod), Kempf Pál (Csolnok), Mickovics István (Bajaszentiván), Nogmond András (Németpróna), Theil Imre (Dorog), Bachmajer Lajos (Hosszúhetény), Kaiser József gépész (Vértesacsa), Gubány János (Bátorkesz), Bolecz Márton (Dág), Lichtenecker István (Selmecbánya), Woller János (Dorog), Ernyei Rezső (Felső-Vesztenyic, Nyitra megye), Pap Lajos (Sárisáp), Valakovics Gyula (Ipolyság), Mayer Ferenc kantinos segéd (Esztergom), Pap Sándor (Tát), Laris János (Mogyorósbánya), Heller Albert (Dorog), Pacsnik István (Sárisáp), Varga János (Salgótarján), Notycsitszky Pál (Sárisáp), Heringer Ferenc (Nagykovácsi), Nepor István (Tokod), Pavlosinecz János (Taraczújfalu), Pfau Jakab (Leányvár), Sütő András (Kürt), Beitl József (Ajka), Troll Ferenc (Felsőgalla), Farkas Jenő géplakatos (Kenyérmező), Blaskó Antal (Sajókaza), Polvecz János (Ajka), Matiszek Péter munkavezető (Herend).

1928 után Környéről jött a Janusch és Semmelmüller család (eredetileg brennbergiek).

A fenti listákból kiderül, hogy jelentős számban érkeztek bányászok dél-német vidékről, főleg az osztrák nyelvi hatás volt igen erős. Nagy részük pedig olyan magyar bányavidékről érkezett, ahol valamilyen német nyelvjárást beszéltek. Természetesen magukkal hozták a bányászat német nyelvű szakkifejezéseit is, amely a munka során összecsiszolódott helyi szaknyelvvé. A német nyelv használata a bányában 1945-ig egységes volt. Később egyre több magyar anyanyelvű bányász telepedett le, egyre kevésbé volt kívánatos a német nyelv, és az iskolában is mindent magyarul tanítottak. Ennek eredménye az lett, hogy a bánya bezárásának idejére (1969. december 31.) a szaknyelvben már csak néhány német kifejezés maradt meg.

A bánya hosszú ideig meghatározó szerepet töltött be a falu életében. A bányászlét egyik emlékezetes eseménye az 1928. november 23-án kezdődött, hét hétig tartó bányászsztrájk volt, ami ugyan Pilisvörösváron zajlott, de sok pilisszentiváni bányász is részt vett benne. A bánya termelése és jövedelmezősége növekedett, de ez nem jelentette a bányászok életszínvonalának emelkedését, sőt önkényes, indokolatlan elbocsátások voltak napirenden. A bányászok a bányatelepen lakók lakásfenntartási költségeinek elengedését, a faluban lakók számára lakbér-hozzájárulást, természetbeni juttatásként szenet, 25%-os túlórapótlékot, 8%-os órabéremelést és karácsonyi pénzt követeltek. A sztrájk alatt a dolgozók nem kaptak fizetést, ami még nagyobb nyomorhoz vezetett, nem beszélve arról, hogy közeledett a tél és az embereknek nem volt tüzelőjük. A falubeli emberek szolidaritást vállaltak a bányászokkal: élelmiszert gyűjtöttek a számukra illetve a boltokban hitelre vásárolhattak. Három hétig folytak az eredménytelen tárgyalások, mikor 2000 bányász, asszonyok és gyerekek kétségbeesett lépésre szánták el magukat: felmennek Budapestre, hogy megmutassák a fővárosnak a bányászok nyomorát és felébresszék a kormány felelősségérzetét. A menet élén a szitáló esőben asszonyok vonultak kopott ruhában, a nélkülözéstől sápadt arccal. Az ürömi állomásnál a csendőrség elállta a menet útját és csak egy 15-20 fős delegációt engedtek a fővárosba, hogy tárgyaljon a kormánnyal. A kormány megígérte, hogy mindent megtesz a tárgyalások eredményes, emberi és méltányos befejezéséért. A menet ugyan békésen visszatért Pilisvörösvárra, de az emberek nem hittek az ígéreteknek, a munkát nem vették fel. Tovább tartott a sztrájk, az éhezés és a fagyoskodás. A hetedik héten már országos méretű sztrájk fenyegetett, aminek hatására a bányaigazgatóság hajlandó volt teljesíteni a bányászok követelését. A nyolc pontba foglalt egyezséget 1929. január 15-én kötötték meg, 20-án kihirdették, ezután lassan visszatért a munka a régi kerékvágásba. De nem nyomtalanul, mert a következő hónapok során fokozatosan 170 bányászt bocsátottak el, mindenek előtt a sztrájk vezetőit.

Egy pillanatra érdemes megállni a falu történetében és tisztelettel felidézni az 1933-ban történt tragikus vízbetörést. A föld alatt rekedt 11 bányászból hat szentiváni volt: Drevenka Pál, Rákosfalvi (Richolm) János, Szlávik Mihály, Marlok István, Szőts János és Albrecht Ferenc, akik közül már senki sem él. A föld alatt töltött 85 óra embertelenül megviselte őket. A két halálos áldozat Cserni Ignác és Bésendorfer Ferenc pilisvörösvári bányász volt. A rettenetes perceket az Est c. újság 1933. július 4-i száma rögzítette az utókor számára. Marlok István, aki egyike volt azoknak, akiknek 150 métert kellett futniuk, hogy megmeneküljenek a haláltól, így emlékezett: ?A légnyomásról vettük észre, hogy baj van. Szökni kezdtünk a munkahelyünkről a túlsó oldalra. Azt láttuk, hogy a csillék úgy repülnek akkor már, mint a labdák. ... Tegnap már olyan ritka volt a levegő, hogy alig tudtunk lélegezni. Sötét volt nagyon... Amikor feljutottam a felszínre, azt éreztem, hogy újból megszülettem.? Szlávik Mihály tőmondatokban idézte fel az elemekkel folytatott négynapos küzdelmet: ?Elaludt a lámpánk. Nem tudtuk, mikor van nappal és éjszaka. Nem láttuk az óránkat se. Azt sem tudtuk, mennyi ideje vagyunk lent. Egyszerre csak azt mondja Patta Ottó: ?Pajtások, jön a mentőcsapat!? Valaki nevetve mondta, hogy bárcsak jönne. De a hír igaz volt...?

Dr. Mirk Mária


  Kapcsolat

Cím: 2084, Pilisszentiván, Szabadság u. 85.
Telefon: 26/367-322
Fax: 26/367-397
E-mail: hivatal@pilisszentivan.hu