Szembetűnő, hogy a község lakossága 1900 és 1910 között majdnem megduplázódott. Ebben az időszakban, a nagyarányú bányászat megindulásakor sok bányász érkezett a nagy bányászmúlttal rendelkező, főleg német nyelvű vidékekről.
1945-ben megkezdődött a kitelepítés. Az 1941-es népszámlálás alapján mindazokat, akik német nemzetiségűnek vagy német anyanyelvűnek vallották magukat kollektív büntetésként kiutasították az országból. Sokan megadták magukat a sorsnak, s egyre kevesebbet beszéltek németül, elhagyták népviseletüket, hagyományos szokásaikat, és egyre kevesebbet hallatták szavukat anyanyelvük megmentése érdekében. 1946-ban a solymári lakosok 50%-ának kellett elhagynia otthonát. A bányának köszönhetően Pilisszentiván és Pilisvörösvár községekben nem került sor kitelepítésre. Szükség volt az ország építéséhez a szénre, s ebben a két községben még sok volt az aktív ill. a nyugdíjas bányász.
A bányászoknak lakást kellett biztosítani, ezért először barakkokat építettek, majd a múlt század végén, az újabban Bányatelepnek nevezett Kolóniát. A Bányatelepet 1981-1983 között lebontották, a helye ma üres, lakóit pedig az újonnan épült Jószerencsét-lakótelepre költöztették. A század elején bányászkórház és kantin is volt a községben. A bányászokat származásuk és lakóhelyük szerint három csoportba lehet osztani: a helybeliek, az idegenből jött, de itt végleg letelepedett bányászok, és a rövid ideig itt dolgozók. 1920-as évek közepén nagy tömegben jöttek bányászok Liptó megyéből, akik zárt egységben laktak, majd úgy is tértek haza. A falu Solymár felőli végén állott épületben laktak, amit akkoriban éppen ezért ?Lipták-kaszárnyának? neveztek a helybeliek.
A ?10 000 bányászház? építési akció keretében a község Piliscsaba felé eső végén néhány év alatt 8 ikerház, összesen 16 darab két szoba összkomfortos bányászlakás épült. Az első házakat 1953 áprilisában kezdték építeni, és novemberben már be is költöztek az újdonsült háztulajdonosok. Az építkezés önerőből történt, a bánya viszont kedvezményes áron anyagot és kölcsönt biztosított hozzá. Ugyanakkor szigorúan előírta a méreteket, a beosztást és a felhasználható anyagokat. A közszáj ?Flanctelep?-nek nevezte el ezeket a házakat, mivel a háború utáni nagy szegénységben új lakást építeni irigylésre méltó ?flancolás? volt, és nem mindenkinek juthatott osztályrészül.
1955-ben a Jóreménység-altárótól kb. 50 méter távolságban 2,65 millió forint ráfordítással 800 személy részére 379 m2 alapterületű egyemeletes korszerű fürdő épült. Ebben a helyiségben helyezték el a bányamester és a körletvezetők irodáit is. A homokbányában 3 db szkréper vitla és 4 db 100 m hosszú gumiszalag beszerzésével kézi termelés helyett a gépesített homoktermelésre tértek át, ezzel a napi termelés 600 csilléről 1300 csille homok kitermelésére emelkedett. A termelt homoknak a felhasználási helyekre való juttatása érdekében három kötélpályát építettek, hogy a bányamezők részére egymástól független iszapolási lehetőség álljon rendelkezésre. A homoktermelés és -szállítás korszerűsítésére 6 millió forintot fordítottak.
A munkahelyek megközelítése ún. népes kocsikon történt. Ezek a mozdonyhoz kapcsolt kocsik nyitott kivitelűek voltak, aminek következtében a dolgozók ki voltak téve az időjárás viszontagságainak. 1960-ban 0,3 millió forintos költséggel 30 db zárt, a bányászok egészségét jobban védő, ún. népes kocsi készült.
A felsorolt létesítmények birtokában lényeges teljesítmény-emelkedést lehetett elérni, mert míg 1950-ben még csak 0,702 tonna/műszak volt az üzem összes teljesítménye Pilisen, az 1964-es év végére sikerült az 1,143 tonna/műszakot elérni. Ez a teljesítmény-emelkedés tehát 15 év alatt 163% termelékenység-növekedést eredményezett. A termelékenység növekedéséhez hozzájárult az a tény is, hogy a bányában dolgozó munkások zöme Pilisvörösvárról és Pilisszentivánról járt be. Az 1213 dolgozó közül 1108 dolgozó szervezett munkás volt. Igen jelentős volt a bánya termelékenységének tervszerű szinten tartása szempontjából a mind inkább erősödő szocialista brigádmozgalom.
A bányászatban és az iparban való foglalkoztatás mellett a község lakosságának mintegy 18-20%-a vett részt a helyi mezőgazdasági termelésben. Kimondottan mezőgazdasági termelésből élő család alig volt, azt mondhatni, ezzel csak mellékfoglalkozásként, bányából való hazatérés után foglalkoztak. A művelés alatt álló területek talaja igen változó, és határrészenként teljesen elütő összetételű, 75 % futóhomok, 15 % agyagos homok, a többi terület kavicsos, meszes, vízmosásos.
Mint az az eddig leírtakból is kiderült, a bánya alapvetően meghatározó szerepet játszott a község kialakulásában és fejlődésében, közvetlen és közvetett módon egyaránt. A fővároshoz való közelség, ill. a községben működő bánya a fiatalságot teljesen felszívta, így a mezőgazdasági munkálatok, a föld megművelése teljesen háttérbe szorult. Ezen a helyzeten bizonyos tekintetben változtatott az 1960-ban megalakult Jószerencsét Szakszövetkezet, amely málna és gyümölcstelepítés terén, illetve a szőlőművelés, a szőlős területek fejlesztése, nemesítése terén komoly lépéseket tett, szakmai tanfolyamok, előadássorozatok tartása útján is. A szakszövetkezet tagságát az országosan észlelt és a mezőgazdaságban már krónikussá váló ?öregedés? jellemezte, a tagság életkora 58-64 év között volt. A község lakóiból két mezőgazdasági gépészmérnök és egy agronómus került ki 1960 után.
1950-ben a község női lakosainak foglalkoztatása érdekében egy Háziipari Szövetkezet alakult, amely komoly segítséget nyújtott a lakosság kereseti lehetőségeinek bővítése szempontjából, illetve az életszínvonal emelkedése tekintetében. 1935-ben a ?Lipták-kaszárnya? épülete, mint mozi, 1945-ben pedig mint kultúrház nyitotta meg kapuit a művelődni és szórakozni vágyó dolgozók igényeinek kielégítésére. A bányának köszönhető beruházás volt 1952-ben az üzemorvosi rendelő építése, illetve a szociális és kulturális fejlesztésre juttatott beruházások.
A II. világháború után részben állami, részben társadalmi erőből az István-akna melletti sporttelep megépítésével (46 000 Ft állami, 50 000 Ft társadalmi munka), illetve a fenyves melletti új pálya és klubház építésével lehetőséget teremtettek a komplex sportolásra. A Pilisi Bánya labdarúgó szakosztálya sikeresen szerepelt az NB Ill-ban, sikeres csehszlovákiai túrán szerepelt, sőt a magyar válogatottat is vendégül látta. Az egyesület tevékenysége a labdarúgás, a sakk, a teke és a modellező szakosztály foglalkozásán kívül aktívan kapcsolódott bele a község társadalmi életébe. A megyei, járási illetve különböző versenyekre való felkészülésen kívül jól biztosították a helyi tűzoltó egyesület tagjainak utánpótlását, komoly eredményeket értek el az úttörők tűzvédelmi felkészítése terén is.
A különböző országokból és vidékekről jött bányászok, lakosok összeforrtak a közös munkában, szenvedésben és ünneplésben.

Osztheimer Gabriella