Pilisszentiván.hu
2024.03.28. Gedeon, Johanna napja van

40 millió útfelújításra – Nyertes pályázat keretében tovább újulhat a Ságvári utca

40 millió útfelújításra – Nyertes pályázat keretében tovább újulhat a Ságvári utca

Újabb pályázatot nyert Pilisszentiván önkormányzata, melynek következtében az év végére hosszú időre rendeződhet a Ságvári utcában élők közlekedési problémája.

Még az év első felében nyújtott be pályázatot az önkormányzat a Ságvári utca aszfaltozására, de az utca felújítása már több mint egy éve zajlik, több ütemben. Mint ahogy arról már többször beszámoltunk, az utcában az elmúlt egy évben a DMRV lecserélte a főnyomócsövet és a lakossági vízvezetéket, emellett a külön bekötések is megtörténtek. és a második ütemben megújult a járda is. Ez utóbbira szintén a  Magyar Falu Program keretében nyert 5 millió forintot az önkormányzat. Ez a járda térkövezésére volt elég, a tervezési és a munkadíjat az önkormányzat tette hozzá. Emellett leburkoltatta az  azokat a területeket is, ahol 20-30 centiméter volt az aszfaltút és a járda között, illetve elvégeztették a szegélykövezést.

Június végén érkezett a jó hír, hogy sikeresen pályázott az önkormányzat, és a  Magyar Falu Program MFP-UHK 2021 - Út, híd, kerékpárforgalmi létesítmény építése/ felújítása pályázaton 40 millió forintot nyert az utca további megújítására. Így a harmadik ütem keretében új aszfaltburkolat kerül majd az útra. Ez a beruházás a tervek szerint még idén megvalósul, és így az itt élők közlekedési problémája hosszú időre rendeződik.

Szentiváni Újság


  Kapcsolat

Cím: 2084, Pilisszentiván, Szabadság u. 85.
Telefon: 26/367-322
Fax: 26/367-397
E-mail: hivatal@pilisszentivan.hu