Pilisszentiván.hu
2024.03.29. Auguszta napja van

Virágos falu hosszú távra

Virágos falu hosszú távra

Az utóbbi időben több jelzés is érkezett, hogy Pilisszentivánon kevés a virág, a zöldterületek már-már gazosnak tűnnek. A látszat azonban ebben az esetben csal, egy hosszútávú gondolkodásnak, szemléletváltásnak vagyunk tanúi. Arról, hogy miről van szó, Csapó Attila, a település kertésze mesélt nekünk.

Az egyik érintett terület az orvosi rendelő környéke. Itt a leghangsúlyosabb rész a bejárat melletti virágágyás, mely a rendelőbe látogató embereket fogadja. Akik a Jóreménység utca felé haladnak, csak egy erősen elgyomosodott, szinte kipusztult levendulást, néhány gyöngyvessző cserjét, és az emlékmű köré nemrégiben telepített virágokat láthatják. 
Ezen a területen alkalmaztam az Agro-Largo egyéves méhlegelő keverékét. Most ebből a mustár és a facélia már virágban vannak, bár a sivatagi kiképzés miatt csenevészek. Néhány bíborhere is bontott virágot, de ők is nagyon gyengék. A pohánka éppen csak kel - mondta el a település kertésze. Ha az ember egy kicsit is figyel a terület adottságaira, a korábbi beavatkozások nyomaira és az évről évre változó időjárásra, akkor észreveheti, hogy valami nem jó, valami nem szép, valamit máshogy kellene csinálni. Lehet rá ültetni, amit viszont öntözni és trágyázni kellene. Vagy be lehet vetni szárazságtűrő, napkedvelő talajjavító növényekkel, melyek árnyékolják a földfelszínt, nedvesebb és élhetőbb talajt biztosítanak. Természetesen, vannak más települések, ahol láthatunk szuperszínes, katonás rendbe ültetett ágyásokat, igen. Ezek  egész csapatok folyamatos munkáját, öntözőrendszert, trágyát, és még ezen kívül rengeteg pénzt emésztenek fel.
Ezzel szemben ezeknek a szárazságtűrő, talajjavító növények egyszerű magvetéssel történő ültetése sokkal kevesebb pénzbe kerül, és a megtakarítás évről évre csak nő. A feljavított talajba később már sokkal jobb eredménnyel ültethetők évelők, illetve olyan egynyári virágok, melyek magszórással saját magukat vetik el.

Ahhoz, hogy a már-már félsivatagos településünkön élet és szépség lehessen, újra kell gondolnunk sok mindent az eddig megszokottakról - hívta fel a figyelmet a Csapó Attila. Lehetne ültetni rengeteg egynyárit, folyamatosan öntözni, hetente kapálni. Az én célom az, hogy az ilyen irreális méretű mechanikus emberi tevékenységet egyszerű és átgondolt folyamatokkal váltsam ki.  Ezért kell felhasználnunk mindent, amit készen kaptunk. Ezért tartom meg a pipacsot, a bürökgémorrot, a hereféléket (és vetem is őket), nem zavar a mostanra szárazra égett pásztortáska és tyúkhúr, mert segítenek megtartani azt a kevés kis erőt is a földben, ami maradt.  Szeretném, ha idővel annyira együtt tudnék dolgozni a természettel, hogy nem csak a legszélsőségesebb szárazságtűrőket telepítgetném, hanem ezek nyomán esetleg itt-ott még árnyéktűrőkön is gondolkodnom kellene!

Szentiváni Újság
Fotó: Csapó Attila
 


  Kapcsolat

Cím: 2084, Pilisszentiván, Szabadság u. 85.
Telefon: 26/367-322
Fax: 26/367-397
E-mail: hivatal@pilisszentivan.hu