Az ülésen többek között kiválasztották az orvosi rendelő tetőterének felújítására a kivitelezőt, a legjobb ajánlatot a Pontiere Kft. adta. A szerződéskötésre október 1-jén kerül majd sor, a belső munkálatok nem fogják zavarni a rendelést.
Arról is döntöttek, hogy pénzbeli támogatást nyújtanak a polgárőrségnek, akiknek a 10-es út vörösvári szakaszának felújítása miatt több feladatuk lett. A megnövekedett forgalomban ők fogják segíteni a biztonságos közlekedést a falu több pontján a legforgalmasabb órákban, ezért 850 000 forint támogatást nyújt az önkormányzat.
Egy NKA (Nemzeti Kulturális Alap) pályázat kapcsán is döntés született. A pályázat címe: „Tiszta falu, boldog falu – Lakossági zöldhulladék gazdálkodás – Amit a kertemhez kaptam.” Az igényelt 500 000 forintból 300 000 forintot sikerült elnyerni, a megadott felhasználási lehetőségek közül Pilisszentivánon a komposztáló kertek építése közterületen/önkormányzati területen „kerti hulladékból” és a témához kapcsolódó előadások lesznek a középpontban.
Téma volt még az Óvoda utcai alsó sebességcsillapító (fekvőrendőr), melynek szükségessé vált a javítása, átépítése és a Templomhegyi erdő rendezése, melynek keretében eltávolítják a kiszáradt fákat majd újakat ültetnek.
Tárgyalta továbbá a testület a DAKÖV Kft.-től megkapott a kőzműves szennyvízelvezetésről szóló fejlesztési tervet, és téma volt az üveggyűjtő konténerek körüli aszfaltburkolat kialakítása. Ez utóbbit a Strabag végzi majd.
Szentiváni Újság