Pilisszentiván.hu
2022.09.29. Mihály napja van

Rendhagyó énekóra az iskolában

Rendhagyó énekóra az iskolában

Március 22-én kedden délelőtt 10 órától az Óbudai Danubia Zenekar tartott ifjúsági koncertet az iskola aulájában.

A koncert a Pilisszentiván Község Önkormányzata és a zenekar által kötött szerződés keretében jöhetett létre, ennek értelmében a szentiváni iskolások díjtalanul vehettek részt az előadáson. 


A zene álom, az álom pedig ideális terep a mese és a fantázia szárnyalására. Ezen a koncerten Bartók és Ravel rövid zenekari művei köré építünk egy fantasztikus álmot, ahol minden megtörténhet és meg is történik. A klasszikus Grimm és Andersen mesék világa találkozik az okostelefonokkal, Harry Potter és Chuck Norris pedig vállvetve győzik le a tűzokádó sárkányt – írja a Danubia a koncert ajánlójában.

A zenekar Maurice Ravel Lúdanyó meséi és Bartók Béla Magyar képek című műveiből adott elő részleteket. A zenei darabokat a Hámori Máté karmester által írt mese kötötte össze és foglalta keretbe, melyben klasszikus mesehősök bukkantak fel modern felfogásban. A muzsika közben a Magyar Mozdulatművészeti Társulat két táncosa, Frank Rebeka és Perjési Patrik jelenítette meg a szereplőket. A gyerekek szemmel láthatóan nagyon élvezték az előadást, a mese közben nevetéstől volt hangos a nézőtér, a zene és a koreográfia pedig lenyűgözte őket.


Az egész éven át tartó, ingyenesen látogatható pilisszentiváni koncertsorozat következő előadása április 24-én lesz a templomban. 

A Szentiváni Újság koncertről készült fotóit a Galériában találják.

Szentiváni Újság


  Kapcsolat

Cím: 2084, Pilisszentiván, Szabadság u. 85.
Telefon: 26/367-322
Fax: 26/367-397
E-mail: hivatal@pilisszentivan.hu