Pilisszentiván.hu
2024.04.20. Tivadar napja van

Faültetés az életért

Faültetés az életért

A lehetőségekhez mérten ünnepélyes keretek között zajlott a közösségi faültetés utolsó állomása május 10-én, hétfőn a Villa Negra teraszán. Az eseményen az örökbefogadók számára táblákat adott át Poppréné Révay Gyöngyi polgármester, melyet mindenki a saját fájához helyezhetett el.

2020-ban pályázott Pilisszentiván önkormányzata az Agrárminisztérium által kiírt Országfásítási Programra. A program célja, hogy 2030-ra minimum 27 százaléknyi legyen az erdős terület az országban. A pályázaton a falu 15 hársfát és 15 platánt nyert el. Hosszas tervezés és egyeztetés után a platánokat a focipálya felé vezető út mentén ültették el, a hársfákat pedig a Kuczmag réten, a kivágott, balesetveszélyes fák helyére. A fákat azzal tette az önkormányzat a lakosság számára még fontosabbá, hogy örökbefogadási akciót hirdetett, melyre egyének, párok, családok és egyesületek jelentkeztek. Az eredeti terv szerint közösen ültették volna el a fákat, de a járványügyi előírások ezt nem tették lehetővé. Így végül a fák „tulajdonosai” ásták ki a gödröket, melyekbe a községgazdálkodás munkatársai ültették el a fákat szakember felügyeletével.


A május 10-ei kis ünnepségen az önkormányzat nevében Poppréné Révay Gyöngyi polgármester – a járvány miatt szerény vendéglátással – köszönte meg az örökbefogadóknak az ültetést és a fák gondozását, hiszen ennek egy részét is vállalták, majd átadta a táblákat, melyet mindenki a saját fájához helyezhet. A táblákon az örökbefogadók által kért felirat szerepel.


„Ez az élet programja. Mert nincs élet növényvilág, erdő nélkül, emberi élet biztosan nincs. Nekünk ez a jövő programja is” – mondta rövid beszédében Poppréné Révay Gyöngyi polgármester.

 

További fotóink a Galériában.


Szentiváni Újság



  Kapcsolat

Cím: 2084, Pilisszentiván, Szabadság u. 85.
Telefon: 26/367-322
Fax: 26/367-397
E-mail: hivatal@pilisszentivan.hu