Pilisszentiván.hu
2023.06.04. Bulcsú napja van

Tiszta szívvel, közösen

Tiszta szívvel, közösen

Országunk születésnapján községünkben is tiszta szívvel ünnepeltük államalapító Szent István királyunkat. 

Augusztus 20-át mindannyian nagyon vártuk, hiszen az ünnepi szentmise, az új kenyér megáldása és a közösen, beszélgetéssel, szórakozással eltöltött órák hosszú időre olyan útravalóként szolgálnak, melyből az elkövetkező hetekben táplálkozhatunk, erőt gyűjthetünk. 

Egy sikeres rendezvény sosem egyszemélyes műfaj. Kell hozzá sok jó ötlet, kiváló előadóművészek, átgondolt forgatókönyv, jó szervezés, kiváló hangosítás, bizalom és pénz, számtalan dolgos kéz, jó idő és nem utolsósorban nagyszerű közönség. Nyugodt szívvel állíthatom, hogy Pilisszentivánon augusztus 20-án mindezek rendelkezésünkre álltak. 

A klasszikus kézműves foglalkozás éppúgy siker volt, mint a lélegzetelállító bicikli show, a gyerekek játszótársa, Mikola Péter vagy a Zongorista Találkozó boogie-woogie táncosokkal kiegészített formációja. A Pilisszentiváni Német Nemzetiségi Tánccsoport tagjai táncházzal egybefűzött bemutatója mindannyiunk szívéhez közel állt, és az igazi „adlerzene” ebben az évben sem hagyott kívánnivalót maga után. Mindehhez pedig fényfestés biztosított egyedi, lenyűgöző esztétikai hátteret.

Ebben a néhány sorban szeretném megköszönni a községgazdálkodás munkatársainak, a Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesületnek, a Helperek Önkéntes Közhasznú Egyesületnek, a Pilisilen Nagycsaládosok Egyesületének, a Német Nemzetiségi Tánccsoport tagjainak, Fehér Magdinak és a közösségi szolgálatot teljesítő tanulóknak, hogy a délutáni közösségi, kulturális programokon nem kis segítségemre voltak. Köszönettel tartozom Papik András körzeti megbízottnak, és külön köszönet illeti Baranyai Renátát, aki az ünnepi szentmisét és a kenyérszentelést készítette elő és fogta össze. 

A délelőtti szertartást Szemere János plébános celebrálta. A Pilisszentiváni Fúvószenekar, Neubrandt Ferenc és a Vegyeskórus tagjai, Korponay Szabó Péter, Kozek Ildikó, Feigel Zsuzsanna és Engert Olivér kimagasló előadásukkal még ünnepélyesebbé tették az új kenyér megáldását. A moderátor szerepét Havasi Panna töltötte be. Köszönettel tartozunk mindannyiuknak! A délelőtt folyamán a polgármesteri hivatal több dolgozója is segítségünkre volt. Megköszönöm a polgármesternek és a képviselő-testületi tagoknak, hogy bizalommal voltak felém. Végül hatalmas taps mindenkinek, aki eljött ünnepelni, nézelődni, beszélgetni, mulatni! 

Balasi Anikó
kulturális referens

Az eseményen a Szentiváni Újság fotósai is ott voltak, a képeket a galériában nézhetik meg.
 


  Kapcsolat

Cím: 2084, Pilisszentiván, Szabadság u. 85.
Telefon: 26/367-322
Fax: 26/367-397
E-mail: hivatal@pilisszentivan.hu